a múltunk...
A vállalkozás a rendszerváltás korai éveiben alakult és két tevékenységi körre; az autószerelésre és a számítástechnikára épült, melyek az évek folyamán összefonódtak és a cég az autószervizek adminisztrációját támogató szoftvereket kezdett készíteni. Néhány nehéz év után a társaság tulajdonos- és névváltozáson esett át. Az átalakulás után a 3Sz-s Kft. tőkében, tudásban és létszámban is megerősödött és az elmúlt évtized alatt Magyarországon jelentős piaci eredményeket ért el.
A cégvezetés évtizedes autóipari szakmai tapasztalata nyomán először többnyire az autós szakterület részére készítettünk szoftvereket, így került piacra 1994-ben a SZERVIZ programcsalád első tagja. Az azóta eltelt évek során a felhasználói tapasztalatok és a folyamatos technikai fejlődés mentén tökéletesítettük a SZERVIZ programokat, de jövőképünk szerint szoftvereink már nem csak az autós, hanem bármely más piaci szegmens számára is hatékony segítséget nyújthatnak.
2000-ben a Közlekedési Hatóság egyik informatikai tenderének résztvevőjeként a 3Sz-s Kft. elnyerte, az emissziós mérések adminisztrációjához szükséges szoftver megtervezésének és elkészítésének lehetőségét. A program akkreditálását követően azt az egész országban bevezették és a mai napig használják a szervizekben. Egyetlen szoftvergyártó cég sem tudta felvenni versenyt a 3Sz-s Kft. technikai és technológiai tapasztalatokon alapuló, egyedi, jövőbe mutató megoldásokkal készített szoftverével, mely rendszer jelenleg Európa szerte egyedülálló.
Praktikus termékeink és szolgáltatásaink az elmúlt évek alatt egyre népszerűbbé váltak az autós szakmában, üzletfeleink nagy megelégedéssel vezették be mindennapi munkájukba szoftvereinket, mivel biztonsággal alapozhatnak a 3Sz-s kft. szakmabeli teljesítményére mind az autós, mind a számítógépes szakterületen. Partnereink között szerepelnek országos szolgáltatók javítóbázisai, személy-, illetve teherautó márka szalonok és szervizek, valamint független kis- és nagyszervizek az ország egész területéről.
Az eladott szoftvereinkkel kapcsolatos garanciális és garancián túli feladataink kivitelezésére országos karbantartó hálózatot építettünk ki, melynek segítségével akár 48 órán belül elvégezzük a szükséges munkálatokat. Ez a szolgáltató csoport hazánkban több, mint 2800 kisebb - nagyobb szervizállomás működésért felel, melyek több éve megelégedett partnerei a 3Sz-s Kft.-nek.
a jelenünk...
A 3Sz-s Kft. 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozás, mely azért van, hogy teljes körű informatikai támogatást nyújtson, elsősorban a hazai vállalatoknak, hogy bátran szembenézhessenek a munkájuk során jelentkező kihívásokkal, megtartsák és erősítsék piaci szerepüket, valamint eredményesen vehessék fel a versenyt a legfejlettebb piacokon működő versenytársaikkal szemben is. A 3Sz-s Kft. meghatározóan foglalkozik a teljes körű informatikai rendszerintegrációval, illetve az adminisztratív munkát hatékonnyá és gördülékennyé tevő szoftverek fejlesztésével, valamint személyre szabott üzleti-informatikai tanácsadással.
Ügyfeleink magasabb színvonalú kiszolgálása érdekében szektorális együttműködéseket alakítunk ki partnereinkkel, hogy jobban megismerjük az informatikai rendszerekkel szemben támasztott speciális elvárásokat.
a jövőnk...
A 3Sz-s Kft. célkitűzése, hogy néhány éven belül Magyarország szerte a legsikeresebb szoftveres megoldások szállítójaként ismerjék a nevét. A 3Sz-s Kft. technológiai, technikai és üzleti tapasztalataira építve igyekszik a piacon időtálló és egyben a legújabb fejlesztéseket is magában foglaló informatikai megoldásokat nyújtani ügyfeleinek. Úgy tartjuk, mindig az új technológiák és megoldások iránti nyitottságunk és évtizedes tapasztalataink ötvözeteként születik meg a legjobb megoldás, melyet ügyfeleink saját javaslataikkal tesznek tökéletessé.
szoftvereinkről általánosságban...
Programjaink nagyrészt moduláris felépítésűek, mégis egységes adminisztrációs rendszert képeznek: ellátják az adminisztrációs, számlázási és statisztikai feladatokat, melyek mindegyike bizonylatolható, speciális szoftver modul támogatja a hatósági környezetvédelmi bemérés és ellenőrzés tevékenységét. Ezen felül több kiegészítő termék készült a felhasználók teljesebb kiszolgálására, mint az SMS küldő, e-mail, körüzenet szerkesztő és körlevélkészítő program.
A szoftverek hálózati alkalmazásra és a 64bites rendszerekre is felkészítettek, az adatok lekérdezése/áttekintése már interneten keresztül is lehetséges, akár egy központ számára több telephelyről is.
Ha egy programot több felhasználó kezel, tiltásrendszer segítségével a jogosultságokat az adott munkakörhöz, illetve dolgozóhoz rendelheti az illetékes vezető, saját igényeinek megfelelően alakíthatja ki azt a környezetet, ami legjobban leképezi vállalatát, szervizét.
Szoftvereink moduláris felépítésűek, vagyis a funkcionálisan önálló feladatokat egyenként is használható programmodulok valósítják meg, mindemellett a modulok közötti adatátvitel automatikus és/vagy funkció-vezérelt (egyszeres adatrögzítés).
A felhasználók igénye szerint sokféle lekérdezésre van lehetőség, melyek segítségével visszakeresheti a gépi adminisztráció során keletkező dokumentációkat, valamint a szoftver maradéktalanul biztosítja minden pénzügyi és egyéb dokumentum későbbi megtekintését vagy nyomtatását. Mindezek mellett a gazdasági vezetés információigényét is maradéktalanul kielégíti.
1994 óta forgalmazzuk az angol AUTODATA Limited cég adatbázisait magyarul, számítógépre feldolgozva. Adatbázisainkat első alkalommal 2001. december 5-én, majd azóta minden évben jóvá hagyta a Nemzeti Közlekedési Hatóság (korábban Közlekedési Főfelügyelet).
Programjainkhoz az egyes adatbázisok külön vásárolhatóak meg igény szerint.
A német CARSOFT - fedélzeti diagnosztikai rendszerek forgalmazást 2005. decemberében kezdte meg cégünk, melyeket magyar nyelvű kézikönyvvel és segédanyagokkal bocsátunk a vásárlóközönség rendelkezésére.
2007. szeptember 1-étől cégünk látja el a spanyol JalTest - nehézgépjármű diagnosztikai rendszerek és adatbázis magyarországi, szlovákiai, romániai és szerbiai hivatalos márkaképviseletét. A világszerte ismert, termékdíjas eszközökhöz technikai támogatást és magyar nyelvű segédanyagokat bocsátunk a vásárlóközönség rendelkezésére.
programok rendszer környezete...
Működési környezet
A programrendszer Windows XP Professional(SP2) (vagy ezzel kompatibilis) operációs rendszer alatt futtatható. A futtatás lehetséges mind egyedi számítógépen, mind un. file-server architektúrájú hálózaton.
A felhasználó által elvárható általános működési sebesség eléréséhez minimálisan javasol konfiguráció:
Szerviz 7 programunkhoz ajánlott minimális rendszerkövetelmények:
- futáskörnyezet: Windows XP Professional(SP3)
- minimum 2 GHz-es processzor,
- 1 Gbyte RAM
- 1024x768 képpont felbontású SVGA monitor
- minimum 10 Gbyte szabad kapacitású merevlemezes (winchester) tároló.
A programból való nyomtatáshoz tintasugaras vagy lézernyomtató ajánlott.
Programnyelv
A programrendszer objektum orientált (eseményvezérelt) futtatási környezetre alkalmas C++ programnyelven íródott. A fejlesztés a Borland C ++ felhasználásával történik. Az alkalmazott programozási technika biztosítja a konkurens adatbevitelt (teljes körű hálózati alkalmazást), azaz figyeli, hogy azonos azonosítójú (azonos sorszámú vagy kódú) adatok ne jöhessenek létre.
Adatbázis kezelő (adatbázis szerver)
A programrendszerben tárolt adatok kezeléséhez használt adatbázis kezelő a Raima 4.5 objektum-orientált környezetben futtatható adatbázis kezelője. Ez tranzakciós adatbázis kezelést valósít meg, mely megakadályozza inkonzisztens adatállomány kialakulását. Ezáltal nagy adatbiztonság érhető el (a program adatbázis szerver alkalmazására is kidolgozott, megrendelői igény szerinti adatbázis kezelővel is szállíthatjuk).
|