Alap program
alap adminisztrációs program 1 gépre
Kisműhely
kisvállalkozások számára
Bolti verizó
bolti értékesítés támogatásához
Műszaki verzió
műszaki vizsgát, diagnosztikai mérést és sorkezelést (pl. fékerő mérés) támogató, kiegészítő program
Járműértékesítés
használt és új gépjárművek értékesítéséhez, bérautók adminisztrációjához
Szerviz 7
a kreatív rendszerprogram
teljes adminisztratív rendszer kezelésére alkalmas
Vivid és Szerviz 7
a kreatív rendszerprogram
teljes adminisztratív rendszer kezelésére alkalmas Vivid járműtechnikai adatbázis összekötéssel
Letölthető program firssítések.
|
A Szerviz adminisztrációs programcsalád sok éves múltra tekint vissza. 1993-ban egyszerű, de már Windows alapokra készített szoftverként született, melyet a készíttető első sorban saját használatra szánt. A műhelyében megforduló kollégák némelyike jövőt látott a szoftverben és a számítástechnikában, ezért ők is megvásárolták és használni kezdték.
Az első 1994-ben megjelent SZERVIZ adminisztrációs programot követte a '95-ös, a '97-es és a '99-es kiadás, majd 2000. évre megszületett a SZERVIZ 6 program. A korábbi verziókhoz képest ez már olyan jelentős újdonságokat tartalmazott, mint a vezetői lekérdezések, a belső bizonylatok, a kibővített raktárkezelés vagy a több gépes felhasználási lehetőség. 2002-re elkészült a SZERVIZ 6 több telephelyes verziója is, melyben már egy cég több telephelyét is tudta kezelni internetes kapcsolattal.
A család legújabb tagjaként 2007. január 1-én jelent meg a
SZERVIZ 7 adminisztrációs rendszer-program
mely kiterjedt szolgáltásaival szinte bármely piaci területen megállja a helyét!
Az utóbbi évek folyamán a szakmai tapasztalattal és tudással tökéletesített SZERVIZ program ismert termékké vált a szakmában és előszeretettel alkalmazzák mind a kis-, a közép- és a nagyvállalatok. Sokoldalú, felhasználóbarát kialakítása, praktikus és időtakarékos megoldásai jelentősen megkönnyítik és átláthatóvá teszik a munkát. A SZERVIZ program ma már szinte végtelen lehetőséget biztosít a munka támogatásához és partnereink bizalma, elégedettsége, ragaszkodása azt jelzi, jól bevált a való életben is.
letölthető program bemutató (pdf)
oldal tetejére
|
| înapoi | 2018.05.10 20:50 |
Alap program
alap adminisztrációs program 1 gépre
Zöldkártya (alap)
mérőállomások adminisztrációjához
Kisműhely
kisvállalkozások számára
ZK Kisműhely
bemérőállomásként is üzemelő kisműhelyek részére
Bolti verizó
bolti értékesítés támogatásához
Műszaki verzió
műszaki vizsgát, diagnosztikai mérést és sorkezelést (pl. fékerő mérés) támogató, kiegészítő program
Járműértékesítés
használt és új gépjárművek értékesítéséhez, bérautók adminisztrációjához
Szerviz 7
a kreatív rendszerprogram
teljes adminisztratív rendszer kezelésére alkalmas
Letölthető program firssítések.
|
A Szerviz programcsalád sok éves múltra tekint vissza. 1993-ban egyszerű, de már Windows alapokra készített szoftverként született, melyet a készíttető első sorban saját használatra szánt. A műhelyében megforduló kollégák némelyike jövőt látott a szoftverben és a számítástechnikában, ezért ők is megvásárolták és használni kezdték.
Az első 1994-ben megjelent SZERVIZ programot követte a '95-ös, a '97-es és a '99-es kiadás, majd 2000. évre megszületett a SZERVIZ 6 program. A korábbi verziókhoz képest ez már olyan jelentős újdonságokat tartalmazott, mint a vezetői lekérdezések, a belső bizonylatok, a kibővített raktárkezelés vagy a több gépes felhasználási lehetőség. 2002-re elkészült a SZERVIZ 6 több telephelyes verziója is, melyben már egy cég több telephelyét is tudta kezelni internetes kapcsolattal.
A család legújabb tagjaként 2007. január 1-én jelent meg a
SZERVIZ 7 rendszer-program
mely kiterjedt szolgáltásaival szinte bármely piaci területen megállja a helyét!
Az utóbbi évek folyamán a szakmai tapasztalattal és tudással tökéletesített SZERVIZ program ismert termékké vált a szakmában és előszeretettel alkalmazzák mind a kis-, a közép- és a nagyvállalatok. Sokoldalú, felhasználóbarát kialakítása, praktikus és időtakarékos megoldásai jelentősen megkönnyítik és átláthatóvá teszik a munkát. A SZERVIZ program ma már szinte végtelen lehetőséget biztosít a munka támogatásához és partnereink bizalma, elégedettsége, ragaszkodása azt jelzi, jól bevált a való életben is.
letölthető program bemutató (pdf)
oldal tetejére
|
| înapoi | 2018.05.10 20:50 |
- adminisztrációs program egyszemélyes szervizek számára, 1 gépre -
Szerviz7 program a korábbi Szerviz szoftverek továbbfejlesztéseként; saját és felhasználóink tapasztalatai, észrevételei és a folyamatos fejlesztői munka eredményeként készült el, hogy segítse a vállalkozásoknál a napi folyamatok dokumentálását, az ügyvitel gördülékeny menetét, az alkatrész és járműértékesítést.
A program kialakításakor a fő célunk elsősorban a vállalkozások mindennapi adminisztratív tevékenységeinek egyszerűsítése és hatékonnyá tétele, az ügyfelek kiszolgálásának támogatása. Segítségével nyomon követheti a vállalkozás minden napi ügymenetét és átlátható, egyértelmű képet kaphat a működéssel és üzemeltetéssel kapcsolatos kérdésekben.
-
A SZERVIZ 7 rendszert úgy alakítottuk ki, hogy egy gépen, illetve hálózatban is használható legyen.
-
Több felhasználó esetén az alkalmazottak hozzáférését az illetékes vezető, az adott munkakörre, személyre szabottan alakíthatja ki a tiltás- és jogosultság rendszer segítségével.
-
A teljes program modulokból épül fel, így amennyiben később más szolgáltatásokat vagy program elemeket is használni szeretne, a program igény szerint bármikor bővíthető újabb modulokkal (pl. előélet, lekérdezések, vezetői információk).
A program készítésénél nagy figyelmet fordítottunk az erőforrások felhasználására, így Ö nnek nem kell szerver szintű "erős" számítógépre áldoznia, mert az egy gépes rendszerek működtetésére az átlagos, napi munkára alkalmas számítógép elegendő (melyen a Windows XP SP2 operációs rendszer hibamentesen működik).
Nincsenek kötelező havi vagy éves felhasználói díjak!
Nincsenek méretre vagy adatmennyiségre vonatkozó korlátok!
Nincsenek előírt bérleti költségek!
Lépést tartva a technikával szoftvereinket felkészítettük a 64 bites rendszerekkel való kompatibilitásra is; így a program már az új rendszerű számítógépeken is használható és az új Windows operációs rendszeren is futtatható.
nyomtatható verzió (pdf)
oldal tetejére
Szerviz 7 adminisztrációs program - Alap verzió
- hálózati használatra felkészített adminisztrációs program, 1 felhasználós verzió program felépítése -
|
Felhasználó függő beléptetés és jogosultság kezelés
Minden felhasználó csak a saját jelszavával léphet be a rendszerbe és csak a számára kiosztott jogosultságok keretein belül használja a programot.
|
|
Alapadatok
Itt állíthatóak be a munka során később folyamatosan használni kívánt ÁFA, szállítói, dolgozói, pénztár, banki és cégadatok, valamint a javítási díjak.
|
|
Munkalapkezelés
Ebben a menüben készítheti el a munkával kapcsolatos dokumentálásait. A felvitt adatok egészen a munkalap lezárásáig szerkeszthetőek és a munkafolyamatok befejezése után számlázhatóak is. A modul segítségével később statisztikát készíthet a bevitt adatok alapján, többek között az anyagfelhasználásról, illetve az egyes dolgozók munkalapon érvényesített munkaóráiról.
|
|
Számlázás
A munka folyamán keletkezett dokumentumokból belső bizonylatot, előlegszámlát vagy számlát készíthet, írhat jóvá, illetve sztornózhat. A számla formátuma és tartalma megfelel az érvényben lévő APEH szabályoknak és rendeleteknek.
|
|
Ügyfélnyilvántartás
Az ügyféltörzsben a tulajdonos, a gépjárműtörzsben a gépjárművek adatait külön és összerendelve is nyilvántarthatja, kategóriákba válogathatja a partnereit, illetve rögzítheti a hozzájuk tartozó információkat, például banki, törzskönyvi, üzemben tartói és egyéb fontos adatokat.
|
|
Gépjármű technikai adattár*
Beazonosító adatbázis. Az adatok felvitele után a gépjármű technikai információt csoportosíthatja, azokhoz kép és szöveges kapcsolatot hozhat létre, és mindezek nyomtathatóak. Lehetőség van saját technikai adatok hozzáfűzésére, kép és szöveges információk csatolására, valamint az egyes munkák technológiai normaidejének rögzítésére.
A program alap esetben nem tartalmaz technikai adatokat. Az Autodata adatbázisok, melyek könnyen betölthetőek az adattárba, külön vásárolhatóak meg.
|
|
Pénztár
Lehetőséget nyújt bevételi és kiadási pénztármozgás nyilvántartására. Könnyen kezelhetővé válnak a pénztárak számlái, az elkészített pénzügyi bizonylatok (készpénzes és átutalásos számlák, kiadási és bevételi bizonylatok), mindemellett igény szerint saját pénztárakat is nyithat.
|
|
Utánnyomtatás
Amennyiben szüksége lenne egy, a program által korábban elkészített számlára, bizonylatra vagy dokumentumra, itt lehetősége van az adott anyag utánnyomtatására.
|
|
Környezetvédelmi bemérés
A cégünk által forgalmazott, Közlekedési Felügyelet által jóváhagyott igazolólap és plakett elszámoló program, mely kompatibilis a forgalomban lévő RKFA rendszerekkel.
|
*nem azonos a külön megvásárolható és betölthető AUTODATA adatbázisokkal
nyomtatható verzió (pdf)
oldal tetejére
- Alap verziós adminisztrációs program minimum hardver követelménye, és a futtatási környezet. -
Egy gépes rendszer esetén minimum az alábbi rendszerfeltételek szükségesek:
OPrendszer:
|
WindowsXP Professional SP3
|
Processzor:
|
2 GHz vagy annál gyorsabb processzor
|
Memória:
|
1 GB RAM
|
Merevlemez:
|
10 GB szabad lemezterület**
|
Meghajtó:
|
CD-ROM vagy DVD meghajtó
|
Képkezelés:
|
1024x768-as felbontású, SVGA videokártya és monitor
|
Nyomtatás:
|
lézer vagy tintasugaras nyomtató, mely alkalmas A4 méretű papírra történő nyomtatásra
|
** A ténylegesen szükséges lemezterület a szoftverkonfiguráció és a telepíteni kívánt szolgáltatások függvénye. Hálózati telepítés esetén a megadottnál nagyobb szabad lemezterületre van szükség. További információért keresse munkatársainkat!
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, a programot egy előre egyeztetett időpontban, személyes bemutató keretében megtekintheti telephelyünkön.
További részletekért keresse ügyfélszolgálatunkat vagy kérje tájékoztatónkat a szsonline@3szs.hu e-mail címen!
nyomtatható verzió (pdf)
oldal tetejére | înapoi | 2018.05.10 20:50 |
SZERVIZ 7 - Kisműhely verzió
A Szerviz7 program a korábbi Szerviz szoftverek továbbfejlesztéseként; saját és felhasználóink tapasztalatai, észrevételei és a folyamatos fejlesztői munka eredményeként készült el, hogy segítse a vállalkozásoknál a napi folyamatok dokumentálását, az ügyvitel gördülékeny menetét, az alkatrész és járműértékesítést.
A program kialakításakor a fő célunk elsősorban a vállalkozások mindennapi adminisztratív tevékenységeinek egyszerűsítése és hatékonnyá tétele, az ügyfelek kiszolgálásának támogatása. Segítségével nyomon követheti a vállalkozás minden napi ügymenetét és átlátható, egyértelmű képet kaphat a működéssel és üzemeltetéssel kapcsolatos kérdésekben.
-
A SZERVIZ 7 rendszert úgy alakítottuk ki, hogy egy gépen, illetve hálózatban is használható legyen.
-
Több felhasználó esetén az alkalmazottak hozzáférését az illetékes vezető, az adott munkakörre, személyre szabottan alakíthatja ki a tiltás- és jogosultság rendszer segítségével.
-
A teljes program modulokból épül fel, így amennyiben később más szolgáltatásokat vagy program elemeket is használni szeretne, a program igény szerint bármikor bővíthető újabb modulokkal (pl. előélet, lekérdezések, vezetői információk).
A program készítésénél nagy figyelmet fordítottunk az erőforrások felhasználására, így Önnek nem kell szerver szintű "erős" számítógépre áldoznia, mert az egy gépes rendszerek működtetésére az átlagos, napi munkára alkalmas számítógép elegendő (melyen a Windows XP SP2 operációs rendszer hibamentesen működik).
Nincsenek kötelező havi vagy éves felhasználói díjak!
Nincsenek méretre vagy adatmennyiségre vonatkozó korlátok!
Nincsenek előírt bérleti költségek!
Lépést tartva a technikával szoftvereinket felkészítettük a 64 bites rendszerekkel való kompatibilitásra is; így a program már az új rendszerű számítógépeken is használható és az új Windows operációs rendszeren is futtatható.
letölthető program bemutató (pdf / 3,6MB)
oldal tetejére
SZERVIZ 7 - Kisműhely verzió
|
Felhasználó függő beléptetés és jogosultság kezelés
Minden felhasználó csak a saját jelszavával léphet be a rendszerbe és csak a számára kiosztott jogosultságok keretein belül használja a programot. |
|
Alapadatok
Itt állíthatóak be a munka során később folyamatosan használni kívánt ÁFA, szállítói, raktár, dolgozói, pénztár, banki és cégadatok, valamint a javítási díjak. |
|
Munkalapkezelés
Ebben a menüben készítheti el a munkával kapcsolatos dokumentálásait. A felvitt adatok egészen a munkalap lezárásáig szerkeszthetőek és a munkafolyamatok befejezése után számlázhatóak is. A modul segítségével később statisztikát készíthet a bevitt adatok alapján, többek között az anyagfelhasználásról, illetve az egyes dolgozók munkalapon érvényesített munkaóráiról. |
|
Számlázás
A munka folyamán keletkezett dokumentumokból belső bizonylatot, előlegszámlát vagy számlát készíthet, írhat jóvá, illetve sztornózhat. A számla formátuma és tartalma megfelel az érvényben lévő APEH szabályoknak és rendeleteknek. |
|
Ügyfélnyilvántartás
Az ügyféltörzsben a tulajdonos, a gépjárműtörzsben a gépjárművek adatait külön és összerendelve is nyilvántarthatja, kategóriákba válogathatja a partnereit, illetve rögzítheti a hozzájuk tartozó információkat, például banki, törzskönyvi, üzemben tartói és egyéb fontos adatokat. |
|
Gépjármű technikai adattár*
Beazonosító adatbázis. Az adatok felvitele után a gépjármű technikai információt csoportosíthatja, azokhoz kép és szöveges kapcsolatot hozhat létre, és mindezek nyomtathatóak. Lehetőség van saját technikai adatok hozzáfűzésére, kép és szöveges információk csatolására, valamint az egyes munkák technológiai normaidejének rögzítésére.
A program alap esetben nem tartalmaz technikai adatokat. Az Autodata adatbázisok, melyek könnyen betölthetőek az adattárba, külön vásárolhatóak meg. |
|
Raktárkezelés
Biztosítja a raktár hatékony működéséhez szükséges összes funkciót és a leltárkezelést. Megkönnyíti a beérkezett áruk azonosítását, elhelyezését, áthelyezését, valamint az értékesítésükkel kapcsolatos adatok, dokumentumok készítését és átláthatóvá teszi a raktár működését. |
|
Lekérdezések és Statisztikák
Az Ön által kiválasztott szempontoknak megfelelően kereshetőek az egyes adatok, például egy adott időintervallumra vonatkozóan vagy árucikkforgalom szempontjából.
A statisztikai modul a program által tárolt adatokat a kiválasztott szempontok szerint csoportosítja, és statisztikát készít Önnek, például az egyes anyagok mozgásáról a raktárban. |
|
Pénztár
Lehetőséget nyújt bevételi és kiadási pénztármozgás nyilvántartására. Könnyen kezelhetővé válnak a pénztárak számlái, az elkészített pénzügyi bizonylatok (készpénzes és átutalásos számlák, kiadási és bevételi bizonylatok), mindemellett igény szerint saját pénztárakat is nyithat. |
|
Utánnyomtatás
Amennyiben szüksége lenne egy, a program által korábban elkészített számlára, bizonylatra vagy dokumentumra, itt lehetősége van az adott anyag utánnyomtatására. |
*nem azonos a külön megvásárolható és betölthető AUTODATA adatbázisokkal
nyomtatható verzió (pdf)
oldal tetejére
SZERVIZ 7 - Kisműhely verzió
- futtatási környezet -
Egy gépes rendszer (hálózati használatnál munkaállomás vagy kliens oldal) esetén minimum az alábbi rendszerfeltételek szükségesek:
OPrendszer |
WindowsXP Professional SP3 |
Processzor |
2 GHz vagy annál gyorsabb processzor |
Memória |
1 GB RAM |
Merevlemez |
10 GB szabad lemezterület** |
Meghajtó |
CD-ROM vagy DVD meghajtó |
Képkezelés |
1024x768-as felbontású, SVGA videokártya és monitor |
Nyomtatás |
lézer vagy tintasugaras nyomtató, mely alkalmas A4 méretű papírra történő nyomtatásra |
Hálózatban történő használathoz - melyben mind a kliens, mind a szerver oldal előnyeit ki tudja használni -, minimum az alábbi rendszerfeltételek szükségesek:
OPrendszer |
Windows 2003 szerver SP2
|
Processzor |
2,5 GHz vagy annál gyorsabb processzor |
Memória |
2 GB RAM |
Merevlemez |
10 GB szabad lemezterület** |
Meghajtó |
CD-ROM vagy DVD meghajtó |
Képkezelés |
1024x768-as felbontású, SVGA videokártya és monitor |
Nyomtatás |
lézer vagy tintasugaras nyomtató, mely alkalmas A4 méretű papírra történő nyomtatásra |
** A ténylegesen szükséges lemezterület a szoftverkonfiguráció és a telepíteni kívánt szolgáltatások függvénye. Hálózati telepítés esetén a megadottnál nagyobb szabad lemezterületre van szükség. További információért keresse munkatársainkat!
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, a programot egy előre egyeztetett időpontban, személyes bemutató keretében megtekintheti telephelyünkön.
További részletekért keresse ügyfélszolgálatunkat vagy kérje tájékoztatónkat a szsonline@3szs.hu e-mail címen!
nyomtatható verzió (pdf)
| înapoi | 2018.05.10 20:50 |
Szerviz 7 - Bolti verzió
- bolti értékesítés támogtásához -
A Szerviz 7 program a korábbi Szerviz szoftverek továbbfejlesztéseként; saját és felhasználóink tapasztalatai, észrevételei és a folyamatos fejlesztői munka eredményeként készült el, hogy segítse a vállalkozásoknál a napi folyamatok dokumentálását, az ügyvitel gördülékeny menetét, az alkatrész és járműértékesítést. A program kialakításakor a fő célunk elsősorban a vállalkozások mindennapi adminisztratív tevékenységeinek egyszerűsítése és hatékonnyá tétele, az ügyfelek kiszolgálásának támogatása. Segítségével nyomon követheti a vállalkozás minden napi ügymenetét és átlátható, egyértelmű képet kaphat a működéssel és üzemeltetéssel kapcsolatos kérdésekben.
- A Szerviz 7 rendszert úgy alakítottuk ki, hogy egy gépen, illetve hálózatban is használható legyen.
- Több felhasználó esetén az alkalmazottak hozzáférését az illetékes vezető, az adott munkakörre, személyre szabottan alakíthatja ki a tiltás- és jogosultság rendszer segítségével.
- A teljes program modulokból épül fel, így amennyiben később más szolgáltatásokat vagy program elemeket is használni szeretne, a program igény szerint bármikor bővíthető újabb modulokkal (pl. előélet, lekérdezések, vezetői információk).
A program készítésénél nagy figyelmet fordítottunk az erőforrások felhasználására, így Önnek nem kell szerver szintű "erős" számítógépre áldoznia, mert az egy gépes rendszerek működtetésére az átlagos, napi munkára alkalmas számítógép elegendő (melyen a Windows XP SP2 operációs rendszer hibamentesen működik).
Nincsenek kötelező havi vagy éves felhasználói díjak!
Nincsenek méretre vagy adatmennyiségre vonatkozó korlátok!
Nincsenek előírt bérleti költségek!
Lépést tartva a technikával szoftvereinket felkészítettük a 64 bites rendszerekkel való kompatibilitásra is; így a program már az új rendszerű számítógépeken is használható és az új Windows operációs rendszeren is futtatható.
letölthető program bemutató (pdf)
oldal tetejére
Szerviz 7 - Bolti verzió
- program felépítése -
|
Felhasználó függő beléptetés és jogosultság kezelés
Minden felhasználó csak a saját jelszavával léphet be a rendszerbe és csak a számára kiosztott jogosultságok keretein belül használja a programot.
|
|
Alapadatok
Itt állíthatóak be a munka során később folyamatosan használni kívánt ÁFA, szállítói, raktár, dolgozói, pénztár, banki és cégadatok, valamint a javítási díjak. |
|
Számlázás
A munka folyamán keletkezett dokumentumokból belső bizonylatot, előlegszámlát vagy számlát készíthet, írhat jóvá, illetve sztornózhat. A számla formátuma és tartalma megfelel az érvényben lévő APEH szabályoknak és rendeleteknek.
|
|
Ügyfélnyilvántartás
Az ügyféltörzsben a tulajdonos, a gépjárműtörzsben a gépjárművek adatait külön és összerendelve is nyilvántarthatja, kategóriákba válogathatja a partnereit, illetve rögzítheti a hozzájuk tartozó információkat, például banki, törzskönyvi, üzemben tartói és egyéb fontos adatokat. |
|
Raktárkezelés
Biztosítja a raktár hatékony működéséhez szükséges összes funkciót és a leltárkezelést. Megkönnyíti a beérkezett áruk azonosítását, elhelyezését, áthelyezését, valamint az értékesítésükkel kapcsolatos adatok, dokumentumok készítését és átláthatóvá teszi a raktár működését. |
|
Lekérdezések és Statisztikák
Az Ön által kiválasztott szempontoknak megfelelően kereshetőek az egyes adatok, például egy adott időintervallumra vonatkozóan vagy árucikkforgalom szempontjából.
A statisztikai modul a program által tárolt adatokat a kiválasztott szempontok szerint csoportosítja, és statisztikát készít Önnek, például az egyes anyagok mozgásáról a raktárban. |
|
Pénztár
Lehetőséget nyújt bevételi és kiadási pénztármozgás nyilvántartására. Könnyen kezelhetővé válnak a pénztárak számlái, az elkészített pénzügyi bizonylatok (készpénzes és átutalásos számlák, kiadási és bevételi bizonylatok), mindemellett igény szerint saját pénztárakat is nyithat. |
|
Utánnyomtatás
Amennyiben szüksége lenne egy, a program által korábban elkészített számlára, bizonylatra vagy dokumentumra, itt lehetősége van az adott anyag utánnyomtatására. |
*Ez nem azonos a külön megvásárolható és betölthető AUTODATA adatbázisokkal.
nyomtatható verzió (pdf)
oldal tetejére
Szerviz 7 - Bolti verzió
- futtatási környezet -
Egy gépes rendszer (hálózati használatnál munkaállomás vagy kliens oldal) esetén minimum az alábbi rendszerfeltételek szükségesek:
OPrendszer |
WindowsXP Professional SP3 |
Processzor |
2 GHz vagy annál gyorsabb processzor |
Memória |
1 GB RAM |
Merevlemez |
10 GB szabad lemezterület** |
Meghajtó |
CD-ROM vagy DVD meghajtó |
Képkezelés |
1024x768-as felbontású, SVGA videokártya és monitor |
Nyomtatás |
lézer vagy tintasugaras nyomtató, mely alkalmas A4 méretű papírra történő nyomtatásra |
Hálózatban történő használathoz - melyben mind a kliens, mind a szerver oldal előnyeit ki tudja használni -, minimum az alábbi rendszerfeltételek szükségesek:
OPrendszer |
Windows 2003 szerver SP2 |
Processzor |
2,5 GHz vagy annál gyorsabb processzor |
Memória |
2 GB RAM |
Merevlemez |
10 GB szabad lemezterület** |
Meghajtó |
CD-ROM vagy DVD meghajtó |
Képkezelés |
1024x768-as felbontású, SVGA videokártya és monitor |
Nyomtatás |
lézer vagy tintasugaras nyomtató, mely alkalmas A4 méretű papírra történő nyomtatásra |
** A ténylegesen szükséges lemezterület a szoftverkonfiguráció és a telepíteni kívánt szolgáltatások függvénye. Hálózati telepítés esetén a megadottnál nagyobb szabad lemezterületre van szükség. További információért keresse munkatársainkat!
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, a programot egy előre egyeztetett időpontban, személyes bemutató keretében megtekintheti telephelyünkön.
További részletekért keresse ügyfélszolgálatunkat vagy kérje tájékoztatónkat a szsonline@3szs.hu e-mail címen!
nyomtatható verzió (pdf)
oldal tetejére
| înapoi | 2018.05.10 20:50 |
SZERVIZ 7 Műszaki verzió - kiegészítő program
- műszaki vizsga, diagnosztikai mérések és sorkezelés támogtásához -
A Szerviz 7 program a korábbi Szerviz szoftverek továbbfejlesztéseként; saját és felhasználóink tapasztalatai, észrevételei és a folyamatos fejlesztői munka eredményeként készült el, hogy segítse a vállalkozásoknál a napi folyamatok dokumentálását, az ügyvitel gördülékeny menetét, az alkatrész és járműértékesítést.
Ez a kiegészítő program bármely SZERVIZ 7 program kiegészítéseként használható.
A program kialakításakor a fő célunk elsősorban a vállalkozások mindennapi adminisztratív tevékenységeinek egyszerűsítése és hatékonnyá tétele, az ügyfelek kiszolgálásának támogatása. Segítségével nyomon követheti a vállalkozás minden napi ügymenetét és átlátható, egyértelmű képet kaphat a működéssel és üzemeltetéssel kapcsolatos kérdésekben.
- A SZERVIZ 7 rendszert úgy alakítottuk ki, hogy egy gépen, illetve hálózatban is használható legyen.
- Több felhasználó esetén az alkalmazottak hozzáférését az illetékes vezető, az adott munkakörre, személyre szabottan alakíthatja ki a tiltás- és jogosultság rendszer segítségével.
- A teljes program modulokból épül fel, így amennyiben később más szolgáltatásokat vagy program elemeket is használni szeretne, a program igény szerint bármikor bővíthető újabb modulokkal (pl. előélet, lekérdezések, vezetői információk).
A program készítésénél nagy figyelmet fordítottunk az erőforrások felhasználására, így Önnek nem kell szerver szintű "erős" számítógépre áldoznia, mert az egy gépes rendszerek működtetésére az átlagos, napi munkára alkalmas számítógép elegendő (melyen a Windows XP SP2 operációs rendszer hibamentesen működik).
Nincsenek kötelező havi vagy éves felhasználói díjak!
Nincsenek méretre vagy adatmennyiségre vonatkozó korlátok!
Nincsenek előírt bérleti költségek!
Lépést tartva a technikával szoftvereinket felkészítettük a 64 bites rendszerekkel való kompatibilitásra is; így a program már az új rendszerű számítógépeken is használható és az új Windows operációs rendszeren is futtatható.
letölthető program bemutató (pdf)
oldal tetejére
SZERVIZ 7 - Műszaki verzió - kiegészítő program
- program-rész felépítése -
|
Alapadatok
Itt állíthatóak be a munka során később folyamatosan használni kívánt jármű műszaki adatai, a technológiai normaidők és a munkadíjak. |
|
Munkalapkezelés
Ebben a menüben készítheti el a munkával kapcsolatos dokumentálásait. A felvitt adatok egészen a munkalap lezárásáig szerkeszthetőek és a munkafolyamatok befejezése után számlázhatóak is. A modul segítségével később statisztikát készíthet a bevitt adatok alapján többek között az anyagfelhasználásról, illetve az egyes dolgozók munkalapon érvényesített munkaóráiról. |
|
Diagnosztikai sorkezelés
Itt jegyezheti elő a járműveket diagnosztikai vizsgálatra, illetve a modul segítségével vezérelhetőek a diagnosztikai sor egyes egységei, például fékpad, lengpad... stb. |
|
Utánnyomtatás
Amennyiben szüksége lenne egy, a program által korábban elkészített számlára, bizonylatra vagy dokumentumra, itt lehetősége van az adott anyag utánnyomtatására. |
oldal tetejére
SZERVIZ 7 - Műszaki verzió - kiegészítő program
Egy gépes rendszer (hálózati használatnál munkaállomás vagy kliens oldal) esetén minimum az alábbi rendszerfeltételek szükségesek:
OPrendszer |
WindowsXP Professional SP3 |
Processzor |
2 GHz vagy annál gyorsabb processzor |
Memória |
1 GB RAM |
Merevlemez |
10 GB szabad lemezterület** |
Meghajtó |
CD-ROM vagy DVD meghajtó |
Képkezelés |
1024x768-as felbontású, SVGA videokártya és monitor |
Nyomtatás |
lézer vagy tintasugaras nyomtató, mely alkalmas A4 méretű papírra történő nyomtatásra |
Hálózatban történő használathoz - melyben mind a kliens, mind a szerver oldal előnyeit ki tudja használni -, minimum az alábbi rendszerfeltételek szükségesek:
OPrendszer |
Windows 2003 szerver SP2 |
Processzor |
2,5 GHz vagy annál gyorsabb processzor |
Memória |
2 GB RAM |
Merevlemez |
10 GB szabad lemezterület** |
Meghajtó |
CD-ROM vagy DVD meghajtó |
Képkezelés |
1024x768-as felbontású, SVGA videokártya és monitor |
Nyomtatás |
lézer vagy tintasugaras nyomtató, mely alkalmas A4 méretű papírra történő nyomtatásra |
** A ténylegesen szükséges lemezterület a szoftverkonfiguráció és a telepíteni kívánt szolgáltatások függvénye. Hálózati telepítés esetén a megadottnál nagyobb szabad lemezterületre van szükség. További információért keresse munkatársainkat!
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, a programot egy előre egyeztetett időpontban, személyes bemutató keretében megtekintheti telephelyünkön.
További részletekért keresse ügyfélszolgálatunkat vagy kérje tájékoztatónkat a szsonline@3szs.hu e-mail címen!
oldal tetejére
| înapoi | 2018.05.10 20:50 |
Szerviz 7 - Járműértékesítés verizó
- járműértékesítés támogatásához -
A Szerviz7 program a korábbi Szerviz szoftverek továbbfejlesztéseként; saját és felhasználóink tapasztalatai, észrevételei és a folyamatos fejlesztői munka eredményeként készült el, hogy segítse a vállalkozásoknál a napi folyamatok dokumentálását, az ügyvitel gördülékeny menetét, az alkatrész és járműértékesítést. A program kialakításakor a fő célunk elsősorban a vállalkozások mindennapi adminisztratív tevékenységeinek egyszerűsítése és hatékonnyá tétele, az ügyfelek kiszolgálásának támogatása. Segítségével nyomon követheti a vállalkozás minden napi ügymenetét és átlátható, egyértelmű képet kaphat a működéssel és üzemeltetéssel kapcsolatos kérdésekben.
- A SZERVIZ 7 rendszert úgy alakítottuk ki, hogy egy gépen, illetve hálózatban is használható legyen.
- Több felhasználó esetén az alkalmazottak hozzáférését az illetékes vezető, az adott munkakörre, személyre szabottan alakíthatja ki a tiltás- és jogosultság rendszer segítségével.
- A teljes program modulokból épül fel, így amennyiben később más szolgáltatásokat vagy program elemeket is használni szeretne, a program igény szerint bármikor bővíthető újabb modulokkal (pl. előélet, lekérdezések, vezetői információk).
A program készítésénél nagy figyelmet fordítottunk az erőforrások felhasználására, így Önnek nem kell szerver szintű "erős" számítógépre áldoznia, mert az egy gépes rendszerek működtetésére az átlagos, napi munkára alkalmas számítógép elegendő (melyen a Windows XP SP2 operációs rendszer hibamentesen működik).
Nincsenek kötelező havi vagy éves felhasználói díjak!
Nincsenek méretre vagy adatmennyiségre vonatkozó korlátok!
Nincsenek előírt bérleti költségek!
Lépést tartva a technikával szoftvereinket felkészítettük a 64 bites rendszerekkel való kompatibilitásra is; így a program már az új rendszerű számítógépeken is használható és az új Windows operációs rendszeren is futtatható.
letölthető program bemutató (pdf)
oldal tetejére
Szerviz 7 - Járműértékesítés verzió
- program felépítése -
|
Felhasználó függő beléptetés és jogosultság kezelés
Minden felhasználó csak a saját jelszavával léphet be a rendszerbe és csak a számára kiosztott jogosultságok keretein belül használja a programot. |
|
Alapadatok
Itt állíthatóak be a munka során később folyamatosan használni kívánt ÁFA, szállítói, raktár, dolgozói, pénztár, banki és cégadatok, javítási díjak, valamint járműértékesítéshez kapcsolódó alapinformációk. |
|
Járműértékesítés
A járműértékesítés teljes külső- és belső-adminisztrációját lefedő rendszerelem, mely lehetőséget nyújt az új- és használt járművekkel, illetve a bérautókkal kapcsolatos ügyletek kezelésére. A beépített jutalékrendszer és praktikusan kialakított, értékesítést támogató szolgáltatások nagyban megkönnyíthetik a napi munkát és az adminisztráció átlátható, egyszerű kezelését. |
|
Munkalapkezelés
Ebben a menüben készítheti el a munkával kapcsolatos dokumentálásait. A felvitt adatok egészen a munkalap lezárásáig szerkeszthetőek és a munkafolyamatok befejezése után számlázhatóak is. A modul segítségével később statisztikát készíthet a bevitt adatok alapján többek között az anyagfelhasználásról, illetve az egyes dolgozók munkalapon érvényesített munkaóráiról. |
|
Számlázás
A munka folyamán keletkezett dokumentumokból belső bizonylatot, előlegszámlát vagy számlát készíthet, írhat jóvá, illetve sztornózhat. A számla formátuma és tartalma megfelel az érvényben lévő APEH szabályoknak és rendeleteknek. |
|
Ügyfélnyilvántartás
Az ügyféltörzsben a tulajdonos, a gépjárműtörzsben a gépjárművek adatait külön és összerendelve is nyilvántarthatja, kategóriákba válogathatja a partnereit, illetve rögzítheti a hozzájuk tartozó információkat, például banki, törzskönyvi, üzemben tartói és egyéb fontos adatokat. |
|
Raktárkezelés
Biztosítja a raktár hatékony működéséhez szükséges összes funkciót és a leltárkezelést. Megkönnyíti a beérkezett áruk azonosítását, elhelyezését, áthelyezését, valamint az értékesítésükkel kapcsolatos adatok, dokumentumok készítését és átláthatóvá teszi a raktár működését. |
|
Lekérdezések és Statisztikák
Az Ön által kiválasztott szempontoknak megfelelően kereshetőek az egyes adatok, például egy adott időintervallumra vonatkozóan vagy árucikkforgalom szempontjából.
A statisztikai modul a program által tárolt adatokat a kiválasztott szempontok szerint csoportosítja, és statisztikát készít Önnek, például az egyes anyagok mozgásáról a raktárban. |
|
Pénztár
Lehetőséget nyújt bevételi és kiadási pénztármozgás nyilvántartására. Könnyen kezelhetővé válnak a pénztárak számlái, az elkészített pénzügyi bizonylatok (készpénzes és átutalásos számlák, kiadási és bevételi bizonylatok), mindemellett igény szerint saját pénztárakat is nyithat. |
|
Utánnyomtatás
Amennyiben szüksége lenne egy, a program által korábban elkészített számlára, bizonylatra vagy dokumentumra, itt lehetősége van az adott anyag utánnyomtatására. |
oldal tetejére
Szerviz 7 - Járműértékesítés verzió
- futtatási környezet -
Egy gépes rendszer (hálózati használatnál munkaállomás vagy kliens oldal) esetén minimum az alábbi rendszerfeltételek szükségesek:
OPrendszer |
WindowsXP Professional SP3 |
Processzor |
2 GHz vagy annál gyorsabb processzor |
Memória |
1 GB RAM |
Merevlemez |
10 GB szabad lemezterület** |
Meghajtó |
CD-ROM vagy DVD meghajtó |
Képkezelés |
1024x768-as felbontású, SVGA videokártya és monitor |
Nyomtatás |
lézer vagy tintasugaras nyomtató, mely alkalmas A4 méretű papírra történő nyomtatásra |
Hálózatban történő használathoz - melyben mind a kliens, mind a szerver oldal előnyeit ki tudja használni -, minimum az alábbi rendszerfeltételek szükségesek:
OPrendszer |
Windows 2003 szerver SP2 |
Processzor |
2,5 GHz vagy annál gyorsabb processzor |
Memória |
2 GB RAM |
Merevlemez |
10 GB szabad lemezterület** |
Meghajtó |
CD-ROM vagy DVD meghajtó |
Képkezelés |
1024x768-as felbontású, SVGA videokártya és monitor |
Nyomtatás |
lézer vagy tintasugaras nyomtató, mely alkalmas A4 méretű papírra történő nyomtatásra |
** A ténylegesen szükséges lemezterület a szoftverkonfiguráció és a telepíteni kívánt szolgáltatások függvénye. Hálózati telepítés esetén a megadottnál nagyobb szabad lemezterületre van szükség. További információért keresse munkatársainkat!
Amennyiben felkeltettük érdeklődését, a programot egy előre egyeztetett időpontban, személyes bemutató keretében megtekintheti telephelyünkön.
További részletekért keresse ügyfélszolgálatunkat vagy kérje tájékoztatónkat a szsonline@3szs.hu e-mail címen!
oldal tetejére
| înapoi | 2018.05.10 20:50 |
SZERVIZ 7 - a kreatív rendszerprogram
- kis- és nagyvállalkozások teljes vállalati rendszerének adminisztációja -
A Szerviz7 program a korábbi Szerviz szoftverek továbbfejlesztéseként; saját és felhasználóink tapasztalatai, észrevételei és a folyamatos fejlesztői munka eredményeként készült el, hogy segítse a vállalkozásoknál a napi folyamatok dokumentálását, az ügyvitel gördülékeny menetét, az alkatrész és járműértékesítést. A program kialakításakor a fő célunk elsősorban a vállalkozások mindennapi adminisztratív tevékenységeinek egyszerűsítése és hatékonnyá tétele, az ügyfelek kiszolgálásának támogatása. Segítségével nyomon követheti a vállalkozás minden napi ügymenetét és átlátható, egyértelmű képet kaphat a működéssel és üzemeltetéssel kapcsolatos kérdésekben.
- A SZERVIZ 7 rendszert úgy alakítottuk ki, hogy egy gépen, illetve hálózatban is használható legyen.
- Több felhasználó esetén az alkalmazottak hozzáférését az illetékes vezető, az adott munkakörre, személyre szabottan alakíthatja ki a tiltás- és jogosultság rendszer segítségével.
- A teljes program modulokból épül fel, így amennyiben később más szolgáltatásokat vagy program elemeket is használni szeretne, a program igény szerint bármikor bővíthető újabb modulokkal (pl. előélet, lekérdezések, vezetői információk).
Nincsenek kötelező havi vagy éves felhasználói díjak!
Nincsenek méretre vagy adatmennyiségre vonatkozó korlátok!
Nincsenek előírt bérleti költségek!
Lépést tartva a technikával szoftvereinket felkészítettük a 64 bites rendszerekkel való kompatibilitásra is; így a program már az új rendszerű számítógépeken is használható és az új Windows operációs rendszeren is futtatható.
letölthető program bemutató (pdf)
oldal tetejére
Kreativitás az egyedi igényekhez igazodva...
Az egyedi igényekhez igazodva, a program moduljaiból felépítjük Önnek a vállalkozása számára leghatékonyabb és legteljesebb rendszert!
Minden lehetőségre nyitott értékesítőink készséggel állnak rendelkezésére.
oldal tetejére
A program minimum hardver követelménye
- futási környezet -

szoftverek
| înapoi | 2018.05.10 20:50 |
|